Nőnapra
Szépséges Hölgyeim, kiváló uraim!
Egy dal az írás hangulatához: Blues Fathers (Joe Cocker) - You Are So Beautyful
Egy személyes vallomást szeretnék Önök elé tárni.
 |
1. ábra
|
Mintha egy ma már nálunk is egyre divatosabb pszichiáter feltárná, és
kiaudiovizuálná a gondolataimat ide Önök elé a térbe.
Lássák és lássuk, lesz-e aki osztja majd véleményemet.
Önvizsgálatom tárgya, mi is lehetne más itt március első hetének végén, vagy későbbi következtetéseim alapján bárhol és bármikor e téridő gombócban a férfi nő kapcsolat, vagyis a nő a szemünk fényében. Mi is tehát a férfi küldetése e földön kérdezhetnénk mi itt egymástól. Kiváló válaszokat tudunk rá adni.
Legyőzni az elemeket.
Meghódítani a világot.
Utat nyitni a végtelen térbe, hidat verni a jelen és a jövő között.
Nézzük ezeket a heroikus dolgokat folyamatukban, megtörténésük téridő sikjában a hétköznapokon.
Az elemekkel való küzdelem például egy tetőfedő esetén kettős:
Várnia kell kitartóan, és ha nincs még kész tetőrész ellenállóan is, amig eláll az eső, hogy aztán egy újabb sor cserepet rakhasson fel a ház tetejére, hogy ezzel legalábbis az egyik őselemet a vizet próbálja jobb útra téríteni.
Az elemekkel való küzdelem gondolata az átlag polgár elé azt a rémképet vetíti, amidőn a TV hiradó magasságában a távirányító megszünik engedelmeskedni tovább. Ujjunk könnyed nyomása nem váltja ki a vágyott változást, aminek eredményeként Jocky kaján arcvonások közepette dönti be a szervezetébe aktuális whiskey-jét, hanem a kitartó Duracell nyuszik kalimpálnak tovább a képernyőn, különösképpen az, amelyikben a rézfejü elem lakik. Ekkor hasít a fejbe a rádöbbenés éles baltája, hogy bizony - bizony, a távirányítót szemünk láttára érte el a XXI. század igazi pestise, amely borzasztóbb a ráknál és az AIDS-nél is: az energiaválság hideg keze matat a kicsiny gombokkal teli dobozban.
A precizek és a tulélők ilyenkor morgolódva a hütőszekrényhez ballagnak és előveszik hibernációs álmukból a tartalék elemeket, és megkezdődik a küzdelem az elemekkel.
A hetyke gondtalanok, és fatalisták pedig akik La Fontaine tücskéhez hasonlatosan nem voltak elég előrelátóak most a korábbi társadalmi formációból jól ismert módszerhez a kézi vezérléshez kénytelenek folyamodni.
Meghódítani a világot, belefúródni a végtelenbe, erőit hasznunkra fordítani, képét arcunkra formálni.
Ez a célunk, ha masinisztaként kiballagunk hajnalban a vasútra, hogy a szárnyvonali szerelvényt végigvezessük a különösebben nagy szabadságot az önmegvalósításra nem kináló girbe-gurba síneken. Végigdöcögünk oda és vissza estig, pályakezdő masiniszta korunktól napjainkig mintegy 2600-adjára..
Persze minden elindulásban ott van a vissza-sose-térés borzongató lehetősége, a konkrét és átvitt értelemben ránk váró szökési sebesség elérése, még akkor is, ha ez a szárnyvonal inkább szárnyaszegett, hisz az ötödik megállótól már nem vezetnek a sinek sehová.
A hódítás feladata köztudottan a fiataloké. A masinisztánknak bizony sikerült meghódítania a végállomási bakter lányát. Volt egy-egy szabad órája, mig megfordították neki a vonatot.
Ma már Ő a felesége. Együtt fordítják meg a vonatot.
Ez maga a dialektika: semmi sincsen az ő ellenpontja nélkül, azaz minden hódítás elnyeri méltó büntetését. Olykor ez a büntetés aránytalanul súlyos. Ezen a véleményen van a mi masinisztánk is, akinek volt valaha egy-egy szabad órája. Ezek ködbe vesztek akár a távolodó pályamenti telefonpóznák. Azzal a nem lényegtelen külömbséggel, hogy míg a póznák esetében van remény a tisztulásra, itt a köd sohasem száll már fel többé.
A végtelen tér, amelynek két sürüsödési pontja a jelen és a nem annyira világos jövő közé azt a bizonyos hidat kellene verni, gyakran valamelyik Kosuth tér, egy az ország legalább 15.000 Kossuth teréből. Ha ez Budapesten van, és az ember éppen miniszterelnök, azon tépelődik, vajon mit találnak ki aznap ellene az ellenzékiek, vagy a kormánypártiak, vagy az istenadta nép, hogy ma megint ne tudja megírni azt az átkozott levelet, amit már egy hete tol maga előtt, vagy azt a beszédet, amit már évek óta halogat, ami igazán azokról a gondolatokról szól, amelyek az övéi, és úgy, ahogyan ő szeretné elmondani már gimnazista kora óta, függetlenül a pártpolitika, a személyes érvényesülés praktikus szempontjaitól. Könnyü volt Széchenyinek, gondolja kitérőleg. Ő persze a könnyebb utat választotta. Csak a Duna két partja közé akart hidat verni. Sikerült is, még életében, de mekkora ellenállásba ütközött annak idején!
Ez a csütörtök délután sem hozta meg az áhított beteljesülést. A “híd” pillérei ott áldogálnak árván, és egyelőre ebben az értelemben szó sincs a verésről. Este 8 óra van, levél nincs. Könnyen lehet, hogy ennek ellenére történelmi ez a pillanat. Ez azonban a legritkább esetben tünik úgy ott, és akkor a résztvevőinek. Abból az aspektusból sokkal inkább munkának és fáradtságnak látszik, mint hősies, történelemformáló tevékenységnek.
A fenti, közvetlen környezetükből kiragadott példákból is látható, hogy az elemekkel való küzdelem, a világ meghódítása, esetleg a hídverés napi teendői távolról sem olyan heroikusak mint azt elsőre hinnénk. Közelről meg egyáltalán nem azok. Ellenkezőleg: elkedvetlenítően unalmasak, fárasztóak is ugyanakkor, néha pedig teljesen értelmetlennek tűnnek.
De miért is csináljuk ezt mi férfiak egyáltalán? Feltételezve, hogy nem önsanyargatás a célunk vele, vagy hogy nem illant el koponyánkból a célirányos tevékenységhez szükséges logikus gondolkodás maradéka is.
Ez tényleg költői kérdés, mert a válaszra sem várva mondom:
Csak és kifejezetten a hölgyeink kedvéért tesszük mindezt.
Normális esetben, hogy kérkedjünk vele,és büszkélkedjünk, és felhívjuk magunkra a figyelmet. Hogy elnyerjük jutalmunkat ami egyben büntetésünk is.
A kakas ennek érdekében kukorékol, a strucc férj őrzi a fészket, mig a neje elmegy soppingolni a közeli bozótosba, a férfi meg robotol.
Vajon kinek akarja megmutatni Kajmán Béla közterületfelügyelő, hogy ő tud időegység alatt a legtöbb kerékbilincset felrakni.
Persze, hogy Nagy Elzának, volt menyasszonyának, mai feleségének, meglévő és leendő gyermekei anyjának.
Cserébe azért, ami a világegyetem egyetlen igazi mozgatórugója.
Az a csodás kábulat amit a férfi a nő közelében érez. Az a kellemes kiszolgáltatottság, amelyben kiváló atomtudós gyermekded túlkoros ovodássá válva gügyög kedvesének, vagy a Kazinczy dijas konferanszié nem találja azokat a szavakat, amelyekkel kellően és méltán körül tudná irni azt a fantasztikus lebegést, amelyet szive hölgye közelsége okoz neki.
Azt a gondolatot, amit viszont már a nagycsoportos ovodás is szinte pontosan ismer. Ami e kapcsolat lényege, amelyben a férfi betöltheti küldetését, amiért egykor a Nagy Konstruktőr őt megalkotta volt.
Mert mi is az élet célja valójában?
A lét és a fajfenntartás, mondják a darvinisták.
Az első csak szolga a második céljainak eléréséhez, mondom én.
A férfi törekszik megkapni a nőt és viszont: a nő minden tevékenységének lényege megszerezni a férfit. Láthatóan homlokegyenest ellentétes a küldetésünk. Hogyan is érthetnénk meg hát egymást, hisz mindekettő mást akar. E kollektiv hajsza eredménye a faj fennmaradása.
Ez maga az örökkévalóság, amire minden törekszik.
Az egyednek ma, és még egy jó darabig nincs esélye az örökkévalóságra.
De az életnek igen! Ez lehet az oka, hogy tervének eszközéül feltalálta a nemeket, és létrehozta a férfit és a nőt, beléjük rejtve azt a mágneses vonzerőt amelyet mindenki érez eszmélésétől haláláig. Amitől értelmesnek tünik minden önmagában teljesen hiábavaló dolog, aminek érdekében középszerü emberek világraszóló dolgokat müvelnek, és amiért a halandó, léte értelemetlenségének teljes tudatában képes valamit tenni az élet örökkévalóságáért, közben szolgai hűséggel végig éli az életet. Ez az érzés, ami vonz minket a kiválasztotthoz, aki kiválasztott minket. Hogy tőle kapjunk felmentést és vigaszt, ha 2601- edszer kicsit nehezen indulunk el szárnyvonali retur utunkra, vagy ha függőleges irányban a végtelen felé elérjük korlátainkat, és egy lehulló cserép útját szemmel követve inkább repülnénk mi is bele a megváltó mélybe, vagy ha a lehetséges utolsó csütörtök délután is anélkül múlna el, hogy megirtuk végső levelünket. Mert ő tudja minden végső okát és értelmét, hiszen az ő maga:
Anyánk, szerelmünk gyermekeink anyja:
A fantasztikus kiismerhetetlen örök titok:
A NŐ!
Mi akik férfinak születtünk szerencsések vagyunk, mert küldetésünk és lehetőségünk szeretni őket. És végül a heroikus fogadalamak órájában kinyilvánítom abbéli véleményemet, hogy a nők amiben kell legyenek egyenlőek a férfiakkal, amiben kell pedig legyenek külömbözőek.
Mindig igyekeztem, ma is azon vagyok, és azon leszek utolsó erőmig, hogy
az a kis külömbség ami férfi és nő között van: tűnjön el!
Budapest, 1997 március 8.-ára
Karászi József
hagyományőrző
Hivatkozások:
